Nádori Lídia néhány éve még aktívan politizált civilként. Arról beszélt, hogyan hallgattatja el a kormány a neki nem tetsző hangokat, és milyen érzés üvegbura alatt élni Magyarországon.
Deutsche Version hier, german version here:
Mi adta a kezdő lökést a politikai aktivizmushoz?
2010-ben kezdtem politizálni, amikor az Orbán-kormány belevágott az addigi közoktatási rendszer lebontásába. A Köznevelési Törvényt 2011-ben fogadta el a Parlament, valódi civilek valódi bevonása nélkül. A szakma egy része már akkor is szervilis volt, emellé létrehoztak illetve támogattak kamu civileket, akik aztán látványosan „egyetértettek” a törvénytervezettel.
Miből állt a ti tiltakozásotok?
Egyik kollégámmal együtt megpróbáltunk összerakni egy szülői hálózatot. Ehhez tudni kell, hogy nekünk szülőknek formálisan jogunk van ugyan beleszólni iskolai ügyekbe, de a szülők eleve úgy vannak szocializálva, hogy lojálisak legyenek az iskolához, elfogadják az iskolarendszert olyannak, amilyen – még akkor is, ha ezzel egyértelműen ártanak a gyereknek. A korábbi, eleve formális szülői részvételt aztán az egyre növekvő állami kontroll még inkább korlátozta.
Magyarországon nincs a szülőknek semmiféle szervezetük?
Létezik az ESZME, amely egy európai ernyőszervezet magyarországi tagja. Nagyon okos és tettre kész emberek alkotják, éppen ezért veszélyes a kormányra, és ennek megfelelően igyekszik is a közmédia agyonhallgatni, ha a nyilvánossághoz fordulna. Van még egy szülőszervezet, amely viszont teljesen dilettáns módon működik, teljesen irreleváns kérdésekkel foglalkozik, vagyis kiválóan alkalmas rá, hogy a kormány kitegye a kirakatba: Lám, mi párbeszédet folytatunk a szülőkkel. Egyébként egyik szervezetnek sem sikerült valódi hálózatot, kiterjedt kommunikációt kialakítania a szülőkkel.
Milyen volt a nulláról kezdeni ennek a hálózatnak a kiépítését?
Magyarországon azért nehéz közéletiségre buzdítani az embereket, mert többnyire elutasítóak a politikával szemben, és mindavval szemben, aminek bármi köze van a politizáláshoz. A másik nehézséget az okozta, hogy a „szülők” nem társadalmi réteg vagy csoport, nem meghatározható kategória, végső soron mindenki szülő, aki gyerekről gondoskodik, a nagyszülők is ide értendők, de a leendő szülők is. Szóval ennél heterogénabb csoport egy társadalomban nem létezhet, emiatt nagyon nehéz megszólítani. Végül is megpróbáltunk előre menekülni, még nagyobb léptékben gondolkodni, így másokkal együtt megalapítottuk a HAT-ot: Hálózat a Tanszabadságért. Ebben a szülők mellett diákok, tanárok, neveléskutatók, pszichológusok is vannak. Bázisdemokratikus alapokon működött a kezdetekkor, ami rendkívül megnehezítette a mindennapi kommunikációt, nagyon lassúak voltunk, mert mindig mindenben konszenzust kerestünk a szervezeten belül. Technikailag sem voltunk felkészülve egy ekkora szervezet működtetésére, és akkor még az elvi nézetkülönbségekről nem is beszéltünk.
Ez a többi, hasonlóan induló civil kezdeményezésről is elmondható, igaz?
Igen. Elkerülhetetlenül eljön egy pont, amikor a civil mozgalom beleütközik a nagypolitikába, és döntenie kell: akarunk-e pártokkal együttműködni, vagy sem. Sokan szélsőségesen bizalmatlanok a politikusokkal szemben, és azt mondják: Nem adjuk el magunkat. A másik oldal azzal érvel, hogy okosabb volna együttműködni, végső soron parlamenti demokráciában élünk, a Parlamentben dőlnek el a dolgok... De az is gond volt, hogy egyszerűen nem volt a végtelenségig időnk erre. Mindenkinek pénzt kellett keresnie, ott volt a család... A szervezetnek lényegében semmi infrastruktúrája nem volt, hiszen támogatást nem kaptunk, de nem is kértünk senkitől.
Vagyis teljes egészében önkéntesen végezted ezt a munkát?
Soha egy fillért nem kaptam érte. Ma már azt kell mondanom: szerencsére. Ez ugyanis egy másik kényes téma Magyarországon. A polgári jogi mozgalmak folyamatos támadásnak vannak kitéve a kormány részéről. Azt mondják, ezek a civilek nem is valódi civilek, valamilyen „háttérhatalom” irányítja és pénzeli őket. Ebben a vádban kimondatlanul, kódoltan, de ott lappang egy jó adag antiszemitizmus is. A verdikt világos: aki ilyen mozgalmakban tevékenykedik, amögött Soros György áll. Ezt előszeretettel szajkózza a kormányközeli sajtó.
Vagyis a kormány lényegében az ország lakosságának egy részét igyekszik hitelteleníteni a közvélemény szemében?
Igen, pontosan ez történik, a médián keresztül. A fejekbe pedig bámulatos gyorsasággal befészkelik magukat ezek az üzenetek. A kormányközeli média addig-addig nyomja a lózungokat, amíg aztán történik valami.
Mire gondolsz? Előfordult már, hogy zaklattak a tevékenységed miatt?
Velem nem, de hát én abba is hagytam öt éve. Azt, ami a mostaniakkal történik, persze nem úgy kell elképzelni, hogy a falhoz állítják őket, de látom, hogyan vegzálják őket fölösleges és időrabló ellenőrzésekkel, lejárató cikkekkel. A lényeg, hogy hiteltelenítsék őket, elbizonytalanítsák a lakosságot abban, hogy a civilek munkája értékes és a társadalmat szolgálja. Ezt részben igencsak félelemkeltő módszerekkel teszik. Az egyik, környezetvédelemre szakosodott alapítványnak például felfüggesztették az adószámát, amitől lényegében leállt a működésük. Visszaéléssel vádolták őket, ez állt az újságokban. Utólag kiderült, hogy a vád hamis volt, de ha egyszer rásütik az emberre a bélyeget, abból nehéz jól kijönni. A kormány ezekkel az akciókkal akarja az emberek tudomására hozni: mindegy, ki vagy, mit és miért kritizálsz, mi majd úgyis találunk vagy kitalálunk valamit, ami felhozható ellened.
Ez kormányzati szinten működő gépezet?
Nem közvetlenül. Ügyelnek rá, hogy nehezen legyen köthető valamelyik kormánytaghoz. Van egy emberük, Habony Árpád, aki profi szinten manipulálja a közvéleményt. Semmi hivatalos funkciója nincs, nem áll szerződésben a kormánnyal. Valójában ő ezeknek a kampányoknak az egyik kulcsfigurája. Néhány nemzedékkel fiatalabb Orbánéknál, a 2000-es években bukkant elő a semmiből.
Hadd mondjak egy konkrét példát, mi mindent lehet megcsinálni. Egy baloldali politikus, Nyakó István be akart nyújtani egy népszavazási kezdeményezést a boltok vasárnapi zárvatartásáról. Nyilván kiszivárgott, hogy ez a szándéka, mert amikor megjelent az illetékes hivatal előtt a benyújtandó javaslattal, 15-20 erős testalkatú harcias küllemű férfi várta. Egy hölgyet „védtek”, aki hasonló témában, de ellenkező tartalommal adott be népszavazási kezdeményezést, így a hölgyé lett az elsőbbség. Később kiderült, hogy a hivatal előtt csoportosuló férfiak közül többen a kormányközeli Fradi Security munkatársai.
Ismeri a magyar átlagpolgár ezeket a történeteket?
Többségük nem tud róluk, mert hiába az internet, az emberek háromnegyede a közmédiát, vagy a kormány által kézivezérelt médiumokat fogyasztja. Megelégszenek azzal, amit ott kapnak, és mindent elhisznek, kezdve a Rákosi-időket idéző hurráoptimista hírekkel, egészen az ellenségképzés célját szolgáló lejárató anyagokig. Azt hiszem, ezen a téren nincs akkora különbség a főváros és a vidék között, mint gondolnánk. Budapesten ugyanúgy mossák az emberek agyát, szítják őket a menekültek ellen, és a többi. Amúgy Magyarországon alig van menekült, szóval fantomok ellen hadakozunk.
Te hogyan informálódsz?
A független források egyre fogyatkoznak. Az egyik egyébként angol nyelvű: Balogh Éva blogja, a Hungarian Spectrum. Olvasom még az index.hu-t, a 444.hu-t, az Átlátszót – habár ez utóbbi nem annyira hírportál, inkább a korrupcióra szakosodott watchdog-médium. Az Átlátszót Soros alapítványa is támogatja, ebből nem csinálnak titkot. Én is támogatom őket, havonta egy kis összeggel.
Miért hagytad abba, amit 2010-ben elkezdtél? Miért nem vagy már olyan aktív?
Ez fájó pont, van bennem lelkiismeret-furdalás, de muszáj volt. Nézd, szabadúszó fordító és tolmács vagyok, muszáj dolgoznom, hogy megéljek. Azért tudtam fél évig intenzíven csinálni, mert haladékot kértem a kiadóktól, de ez hosszabb távon nem ment.
Ezen túl volt valami kulcsélményed, ami az abbahagyáshoz vezetett?
Nem, nem volt semmi sokkoló élmény, vagy ilyesmi. Csak azt éreztem, hogy felőröl ez az egész, kicsi a hatásfok, csekély az eredmény. Fontosnak tartom elmondani, hogy engem személy szerint semmiféle presszió nem ért, nem fenyegetett senki, nem vegzáltak a hatóságok. Soha egy pillanatig nem éreztem veszélyesnek, amit csinálok.
Milyen a magyarok Ausztria-képe? A napokban hallottunk pár meglepő előítéletet, például hogy szerintünk, osztrákok szerint minden magyar lop.
Tényleg azt gondoljuk rólatok, hogy ti ezt gondoljátok rólunk? Hát ez vicces! Én nem hallottam ilyet. Ami a magyarok Ausztria-képét illeti... Hát, túl a Habsburg-korból itt maradt, nosztalgikus Ausztria-képen, szerintem a magyarokat nem érdekli, hogy mi van veletek. Egyébként a magyarokat semmi más nem érdekli, csak ők maguk. Ez is egy szép kis előítélet, igaz?... Ami viszont tény: még az elnökválasztásról is alig volt hír. A közelgő ausztriai választások és a májusi belpolitikai események egyáltalán nem jutnak el az átlagos újságolvasókhoz. Az átlag magyart csak az érdekli, kap-e nálatok munkát. Mindeközben a kormány médiumaiban egyre erősebb a Nyugat- és EU-ellenesség. Ez egyelőre Ausztriát nem érinti nagy mértékben, inkább az Unió egészét. Orbán arra utalgat folyton, hogy „Brüsszelből akarják megmondani, mit csináljunk”. És hozzáteszi, hogy mi, magyarok, büszke nép vagyunk, és nem fogjuk hagyni. Na, ezt nagyon szeretik a magyarok. Azt veszem észre, hogy lassan már az is „ballibsinek” számít, aki elmegy az Európai Unió budapesti irodájának valamelyik rendezvényére. Mintha nem is lennénk az Unió tagjai.
Van, aki jó politikusnak tartja Orbánt?
Persze, sokan. Szerintem ügyes, és nagyon jól érzi a trendeket. 2015 elején kezdte támadni az országba érkező menekülteket; augusztusra, amikor valóban kitört egy kisebbfajta válság itt Budapesten, sikerült elérnie, hogy az emberek gyűlölték őket és féltek tőlük. A migrációellenesség arra is jó Orbánnak, hogy elterelje a figyelmet a gigantikus méretű korrupcióról, és úgy pozicionálja magát az EU felé, mint a keresztény európai kultúra végvárának hős kapitánya.
Hogy érzed magad Magyarországon, ilyen közhangulat mellett?
Olyan, mintha üvegbura alatt élnék. Körülbelül ezer ismerősöm van a Facebookon, és szinte mind úgy, vagy hasonlóan látják a dolgokat, ahogyan én. Annál sokkolóbb időnként testközelből megtapasztalni, hogyan gondolkodnak emberek akár a közvetlen környezetemben is. A barátnőm mesélte még a télen, hogy együtt szállt be a liftbe egy idősebb hölggyel. Talán húsz másodpercet töltöttek el egy légtérben. Némi csönd után a hölgy egyszer csak megszólalt: Két dolog van, ami megöl. Az egyik ez a szörnyű hideg, a másik a migránsok.
Hogyan látod a jövőt?
Nem túl optimistán. A jól képzett, motivált fiatalok pontosan látják, hogy ilyen körülmények között nincs jövőjük Magyarországon. És minél kevesebb van belőlük, annál kisebb a remény a változásra. Az a meglátásom, hogy ha a jövő évi választásokkor nem sikerül megfordítanunk a dolgokat, polgárháború lesz. Én elítélem az erőszakot, de meg tudom érteni, hogy van az az élethelyzet és hangulat, amiben az emberek erőszakossá válhatnak. Talán attól való félelmükben, hogy maguk is áldozatokká válnak, mert gyűlöletet szítanak irántuk a többi emberben.
