Vannak a politikában történetek, amelyek tündérmesére emlékeztetnek. Ilyen Van der Bellen választási győzelme. Mások a Kártyavár című amerikai tévésorozatot tekintik példának, és a politika pragmatikus megközelítésében hisznek. Vannak azonban olyan történetek, amelynek forgatókönyvét talán el is utasítanák, mert hiteltelennek tartanák, és azt mondanák, a való életben nem fordulhatna elő. Ilyen például Donald Trump megválasztása az Egyesült Államok elnökévé. Ugyanilyen hihetetlennek tűnhet az, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök és köre véghez vitt a magyar médiában. Ám amiképpen Trump győzelme, úgy a magyar média átalakítása is a kőkemény valóság.
Deutsche Versi0n hier. German version, click here.
NYITÓ KÉPSOROK
2010-et írunk. Orbán Viktor, az akkor még magát nemzeti-konzervatívnak tartó Fidesz elnöke visszatér a hatalomba, újra ő a miniszterelnök. A választók 53 százaléka kétharmados többséghez juttatta a Fideszt: sokak számára úgy tűnt, hogy helyreállt a világ rendje. A Fidesz szavazói dühösek voltak a 2002 és 2010 közötti szocialista-liberális kormányokra, azt gondolták, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének koalíciós kormányai tönkretették, és majdnem kilátástalan helyzetbe vezették az országot. Emellett a koalíciós kormányoknak belső problémáikkal is meg kellet küzdeniük. A rendszerváltás előtti titkosszolgálati múltja miatt eleve kényes helyzetbe kerülő Medgyessy Péter miniszterelnök kénytelen volt lemondani, mivel előbb a liberálisok, majd saját pártja is megvonta tőle a bizalmat az elhibázottnak tartott száznapos költekező programja és miniszteri cseréi miatt. Utódja, Gyurcsány Ferenc a legendás őszödi beszédbe bukott bele. A reformkísérletek hol a liberálisok, hol a lakosság Fidesz által felkarolt ellenkezései ellenére rendre elhaltak. Bajnai Gordon utolsó kísérletként megpróbálta kivezetni az országot a súlyos pénzügyi válságból a szociális kiadások megvágásával és a 13. havi nyugdíj eltörlésével. Emellett a nyolc évi baloldali-liberális kormányzás tele volt korrupciós ügyekkel. A választók keményen megbüntették ezekért a baloldalt. A szocialisták azóta sem voltak képesek erőt nyerni, az SZDSZ pedig megszűnt. Az üzenet világos volt, a választók gyökeresen más politikát akartak, a megoldást pedig egy erős Fideszben, és egy erős emberben, Orbán Viktorban látták.
1. FEJEZET
A most harminchárom éves Bátorfy Attila nyolc éve újságíró. Egy kis, reklámmal és médiával foglalkozó lapnál, a Kreatívnál kezdte a pályafutását. 2010 után kezd el a médiapiacon található korrupciógyanús esetekkel, közbeszerzésekkel foglalkozni, forrásai többnyire a korábbi kormányok politikájával szimpatizáló, vagy éppen azokból meggazdagodó üzletemberek, de kormánypártiak is szóba állnak vele. Egyes cikkei miatt aztán a kormánnyal üzletelő reklámos vállalkozóktól éppúgy kap perrel fenyegető leveleket, mint magukat függetlennek valló reklámosoktól és médiásoktól olyan kérdéseket, hogy miért kell a kormányt az iparágra haragítani? Egy idő után a forrásai eltűnnek, egyre kevesebben voltak hajlandóak válaszolni neki. Ha valaki mégis leült vele, később meggondolta magát és nem vállalta névvel az elmondottakat, vagy visszavonta a nyilatkozatait, esetleg súlyos kompromisszumokat kellett volna kötnie valamilyen megjelenés fejében. Egy idő után belefáradt abba, hogy nem kap válaszokat a kérdéseire, és mást szeretett volna csinálni.
2016 februárjában elment az innovatív, a magyar piacon fiatalnak számító VS.hu-hoz. Többségében adatalapú anyagokat írt, szeretett ott dolgozni, fontos tényfeltáró cikkeket közöltek. Mindez három hónapig tartott, amikor kiderült, hogy a lapot túlnyomó részben a jegybank alapítványain keresztül közpénzből finanszírozta a tulajdonos, aki a jegybank elnökének unokatestvére. A botrány kitörése után tizennyolc kollégájával együtt felmondott. „Szerintem ezt nem lehet máshogy magyarázni, egyszerű korrupció volt” – emlékszik vissza. Nem sokkal később elment az Átlátszó.hu oknyomozó portálhoz.
2. FEJEZET
Orbán és a nála három évvel idősebb Simicska Lajos középiskolás koruktól fogva ismerik egymást. Együtt költöztek Budapestre, a Bibó-kollégiumban is szobatársak voltak. Egykori tanáraik, pályatársaik Orbánt radikálisnak, öntörvényűnek írták le, míg Simicskát visszahúzódó zseninek, kettejük kapcsolatát pedig házasságnak.
Orbán és társai 1988-ban megalapították a Fideszt, de Simicska nem volt az alapítók között. Az első sikerek gyorsan érkeztek. 1989. június 16-án Orbán nagy hatású beszédet mondhatott Nagy Imre és társai, a rendszerváltást szimbolikusan lezáró újratemetésén, 1990-ben pedig az akkor még liberális Fidesz bejutott a Parlamentbe. A párt rutintalan volt, de nagyon motivált, különösen Orbán. A Fidesz 1993-tól kezdve fokozatosan elkezdett a jobboldalra tolódni, a konzervatív MDF 1994-es bukása után pedig a párt szándékosan igyekezett az MDF helyét átvenni, noha az 1994-es választások csalódást is jelentettek a Fidesz számára. Négy év szocialista-szabad demokrata kormányzás után azonban az akkor már magát polgári-keresztényként pozícionáló Fidesz és Orbán 1998-ban kormányt alakíthatott.
3. FEJEZET
„A legtöbb magyar újságíró nem pártatlan, nyilván különböző dolgokban hiszünk” – mondja Attila, de hozzáteszi, hogy szerinte ez önmagában nem baj. „A Fideszhez és Orbánhoz lojális újságírók képtelenek kritikusak lenni a kormánnyal, miközben a baloldali-liberális kormányok legtöbb korrupciós botrányát baloldali-liberális újságírók tárták fel 2010 előtt” – mondja.
Az Átlátszó nem foglalkozik azzal, hogy ki melyik pártnak a tagja, őket csak az érdekli, hogy a közpénzt mire és hogyan költötték el, de mivel a kormánypárt a közpénzt saját magánpénzeként kezeli, ezért értelemszerűen több a Fidesz botrányaival foglalkozó cikk, ahogy 2010 előtt pedig az MSZP és az SZDSZ korrupciós eseteivel volt tele a sajtó.
Magyarországon egyre kevesebb szerkesztőség működhet hasonló szemlélettel, a kormány a médiapiac egyre nagyobb, akár ellenzéki részét is kontrollálja, míg az elméletben független tulajdonosok nagyobb része is inkább távol tartja a lapjait a kormánykritikus újságírástól. Az Átlátszón kívül a Panama-iratok magyarországi vonatkozásait feltáró Direkt36, valamint az Index, a 444 és a Magyar Narancs folytat jelentősebb oknyomozó újságírást. Csakhogy az Index új tulajdonosa, Simicska Lajos nem jó jel az Index számára, az Átlátszó, a Direkt36, a Narancs és a 444 pedig valamilyen módon a kormány által démonizált Soros Györgyhöz köthető.
4. FEJEZET
Orbán többek között Simicskának és médiabirodalmának köszönhette 2010-es választási sikerét. A Fidesz akkori médiája, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Hír TV a 2010-es választásokat megelőző nyolc évben is Orbán kritikátlan támogatója volt. A Fidesz pedig a győzelem után nem volt hálátlan: Simicskát és a közben hatalmasra duzzasztott médiabirodalmát állami hirdetésekkel fizette ki. A Fidesz 2014-es győzelme után azonban lassan megváltozott Simicska és Orbán kapcsolata, a Fidesz-sajtóban egyre több a kormány irányvonalával ellentétes cikk, az állami hirdetések pedig elapadtak. Kettejük kapcsolatának elmérgesedése a 2015. március február 6.-i „geci-nap”-ban csúcsosodott ki, amikor Simicska médiájának vezérkara „lelkiismereti” okokra hivatkozva felmondott. Többségük azóta már az új, kormányhű médiabirodalom kulcsfigurái, míg Simicska médiájából az újságírás újbóli feltűnésével párhuzamosan végképp eltűntek az állami források. És hogy miért veszett össze Orbán és Simicska? Az egyik, Simicska által is terjesztett verzió szerint azért, mert Orbán egyre jobban közeledett Putyinhoz. Más állítás szerint Simicska a kormány által felpumpált vagyonával túl komoly döntéshozóvá vált a miniszterelnök mellett, az autoriter Orbán viszont ezt nem volt hajlandó elfogadni. Megint mások szerint viszont azért vesztek össze, mert Orbánnak kevés volt az a pénz, amit Simicska meg akart volna vele osztani az államból kiszivattyúzott pénzből.
5. FEJEZET – FLASHBACK
Soros György sokak szerint egyike azoknak, akik valóra váltották az amerikai álmot. Budapesti zsidó családba született, a Holokausztot vidéken bujkálva élte túl. 1947-ben Angliába emigrált, tizenegy évvel később pedig az Egyesült Államokba költözött. Befektetései révén milliárdos vagyonra, és hatalmas befolyásra tett szert. 1992-ben az angol font összeomlásakor egyes vélemények szerint valuta elleni spekulációval, mások szerint viszont ügyes számítással egy hét alatt 1,4 milliárd dollárt keresett. Vagyonának jelentős részét jótékony célokra fordítja, 1979 és 2011 között több mint 11 milliárd dollárt adományozott emberi és polgári jogi mozgalmaknak, civil szervezeteknek, liberális médiatermékeknek. Orbán Viktor is kedvezményezettje volt a Soros Alapítványnak. Oxfordi tanulmányait részben Soros-pénzből finanszírozta, a Fidesz megalapítása is többek közt Soros-pénzből történt. Huszonöt évvel később Orbán és a Fidesz szemében mégis Soros György maga a megtestesült Gonosz.
Soros, illetve az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítvány ugyanis mind a mai napig támogatja az egykori keleti szocialista blokk országaiban működő nem-kormányzati szervezeteket és liberális szerkesztőségeket. Értelemszerűen az emberi és polgári jogokért, valamint a liberális demokráciák vívmányaiért küzdők ellenségnek számítanak egy autoriter, illiberális kormányzat szemében, az őket támogató Soros pedig – a putyini recept szerint – így lesz a kormány, a rend és a keresztény értékek megdöntésén munkálkodó milliárdos spekuláns. A kormányzati és a hozzá lojális sajtó szerint Soros áll a 2015-ös menekültválság mögött, ő akarja elárasztani muszlimokkal Európát, ő az, aki a magyar gazdaságot pénzügyi manőverekkel gyengíteni akarja, de sokak szerint ő felel a chemtrailért is. Amennyiben a magyar kormányt bármilyen forrásból bármilyen kritika is illeti, úgy a kormány kommunikációja szerint Soros áll mögötte. Így lesz Soros-bérenc az Átlátszó is. „A kormány és médiája a kritikus újságírókat hazaárulókként, felforgatókként, idegenszívű elemekként próbálja beállítani. Ugyanaz a stratégia, mint amit a nácik, vagy a kommunisták alkalmaztak” – mondja Attila.
6. FEJEZET
2002 körül egy addig mindenki számára ismeretlen figura bukkant fel Orbán Viktor körül: Habony Árpád. Az egykori restaurátor és koronaőr mára a miniszterelnök legbefolyásosabb tanácsadója lett. Iskoláiról, végzettségéről csak homályos információk vannak, ahogy a luxuséletét fedező forrásairól is alig tudni valamit. Habony felel a kormány és a Fidesz kommunikációjáért, ő, valamint az amerikai Arthur Finkelstein állnak a kormány kétségtelenül sikeres választási kampányai mögött is, többek között a 2016-os októberi menekültellenes kormányzati népszavazási kampány is az ő termékük volt. Akkor a válaszadók 98 százaléka az EU által előírt menekültkvóta ellen szavazott, igaz, hogy a csupán 39,9 százalékos részvételi arány miatt a referendum érvénytelen volt, noha a kormány „politikailag” érvényesnek találta. Mindenesetre a Habony által kitalált gyűlöletkommunikációval 2010 óta a Fidesz két országos és két önkormányzati választást nyert meg, így a tanácsadó hitelessége és szakértelme megkérdőjelezhetetlen a Fideszen belül.
Mivel semmilyen hivatalos információ nincsen arra, hogy Habony akár a kormány, akár a Fidesz szolgálatában állva pénzt kapna tőlük, ezért olyan, mintha önkéntes társadalmi munkában segítené a kormányt. Alighanem a legális jövedelem hiánya is vezethetett oda, hogy Habony megalapította a Modern Media Group nevű médiacéget, amely részben a Simicska által hagyott űrben a kormányközeli médiaportfolió egyik kulcsszerepét kapta. Hozzájuk tartozik a Lokál és a Lokál Extra nevű ingyenes napi és hetilap, továbbá a 888.hu, amelyet sokan a magyar Bretibartként is emlegetnek. Az is biztos továbbá, hogy Habonynak és körének a Miniszterelnöki Kabinetirodán, más néven „Propagandaminisztériumon” keresztül rendkívüli befolyása van az Origo, a Ripost és a TV2 tartalmaira is.
7. FEJEZET
2010-ben új médiatörvényt fogadott el a magyar Parlament. A száznyolc oldalas törvény elismeri és tiszteletben tartja a sajtószabadságot, és biztosítja a média függetlenségét az államtól és a politikai befolyástól. Emellett leszögezi, hogy az újságíróknak jogot és lehetőséget szavatol a teljes körű, tárgyilagos tájékoztatásra, mi több, a törvény betartása felett őrködő, 2010-ben a törvénnyel együtt felállított Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság el is várja azt. Csakhogy a gyakorlatban nem így működik, a médiahatóság sokszor önkényesen és átláthatatlanul alkalmazza a törvény betűit. Így a törvényt szabályozás helyett jutalmazásra, piacbefolyásolásra és büntetésre használja a hatóság. Így történt ez a rádiós piac újraosztásakor is, amikor Simicska Lajos rádióit kellett helyzetbe hozni, de így történt ez az Axel Springer és a Ringier fúziójának késleltetésekor, az RTL Csoport és a Central Média digitális portfoliójának egyesülésének megtagadásakor, valamint a Mediaworks és a Pannon Lapok Társasága egyesülésének engedélyezésekor. Mindhárom esetben ugyanannak a médiatörvénynek ugyanarra a paragrafusára hivatkozva engedélyezett egyszer, tagadott meg másszor fúziót a médiatanács ahhoz mérve a döntést, hogy a vállalkozások kormányközeli, vagy független kézben vannak-e.
Az NMHH első elnöke haláláig a Fidesz korábbi médiajogásza, Szalai Annamária volt. 2013-ban a Simicska médiabirodalom addigi, számos sajtópert elvesztő ügyvédje, Karas Monika kapta meg a posztot. Az NMHH és a Médiatanács elnökét a Parlament kilenc évre választja kétharmados többséggel. Mivel a Fidesznek kétharmada volt, ezért könnyedén tudott kétszer is olyan elnököv választani, aki a végletekig lojális a kormány felé.
A kormány azonban nemcsak a médiatörvényt használja a piac befolyásolására, hanem új törvényekkel is próbálkozott. A 2014 júniusában elfogadott reklámadóról szóló törvényt eredetileg az RTL Csoportra szabták. A tévétársaságnak a teljes reklámbevétele után 40 százalék különadót kellett volna fizetnie. A diplomáciai botrány után az Európai Unió kötelezte a magyar kormányt a reklámadó visszavonására, aminek vége az lett, hogy a különadóból származó tervezett bevételeket végül szétkenték a teljes piacon. A legutóbb elfogadott törvény szerint minden médiavállalkozásnak a reklámbevételei után 7 százalékos különadót kell majd fizetnie az államkasszába. Nyilván az olyan cégeket, amelyek az állami bevételekből élnek és nem a nyereségtermelés a fő szempontjuk, nem fogja különösebben meghatni.
8. FEJEZET
Az Európai Unió eddig kétarcúan viszonyult Orbán Viktorhoz. Egyfelől számos diplomáciai úton, illetve közleményben ítélte el a magyar kormány törvényeit és nyilatkozatait, gyakorlati nyomásra azonban eddig ritkán került sor. Idén május 17-én azonban az Európai Parlament megszavazta, hogy az Unió fontolja meg Magyarországgal szemben az EU alaptörvényének 7. cikkelyében lefektetett eljárás elindítását. Ilyen súlyos döntést az EP még nem hozott egyetlen tagállammal szemben sem. A határozatban az EP felszólítja a magyar kormányt arra, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel és a civil szervezetekkel kapcsolatos szabályok szigorítását, állapodjon meg az amerikai féllel a CEU magyarországi működésével kapcsolatban, továbbá azt tanácsolják az Európai Bizottságnak, hogy ellenőrizze és vizsgálja felül az uniós források magyarországi felhasználásának körülményeit. Orbán autoriter hatalma, a hozzá hűséges oligarchák vagyona az Európai Unió szeme láttára, uniós pénzeken épült ki.
Eközben pedig a kormánnyal kritikus hangok tere egyre csak szűkül. Orbánnak nem érdeke, hogy minden kritikus médiumot eltüntessen, ezt uniós tagország miniszterelnökeként nem is tehetné meg, és szüksége is van rájuk. Viszont ő akarja kijelölni azt a határt, hogy az ellenzéki média meddig mehet el, és milyen hatásfokkal működhet.
Jelenleg a HVG.hu, a 24.hu, az RTL, Index.hu és a 444.hu munkatársai nem mehetnek be a Parlamentbe és nem tehetnek fel kérdéseket kormánypárti politikusnak a munkahelyükön, mert Kövér László fideszes házelnök szerint ezek a médiumok „megsértették” a országházi szabályokat azzal, hogy nem a megfelelő helyen akartak kérdezni az épületben. Kormánypárti médium még nem jutott erre a sorsra.
„Négy jó szerkesztőséget vertek szét az elmúlt három évben: az Origót, a Vs.hu-t, a Népszabadságot és a Figyelőt. Mind a néggyel az volt a baj, hogy függetlenek, a mindenkori hatalommal kritikusak voltak, ez a hatalom viszont most történetesen egy autoriter, a kritikát elviselni képtelen kormány volt” – mondja Attila. Az Origót és a Figyelőt kormányközeli üzletemberek vették meg, a Vs.hu elméletben már nem létezik, a Népszabadságot pedig az új, kormányközeli tulajdonos „gazdasági okokra” hivatkozva bezárta. A lapok történetei bejárták a világsajtót is, leginkább a Népszabadság ügyét kapta fel a nemzetközi média. A lap történetén keresztül látszik legvilágosabban az orbáni médiamodell működése.
A Népszabadság az osztrák üzletember, a Panama-iratokban is felbukkanó Heinrich Pecina Mediaworks tulajdonában volt, miután a Ringier a médiatanács nyomására kénytelen volt eladni neki az Axel Springerrel való fúzióját megelőzően. Pecina az Index.hu tulajdonosával, a korábban kormányközelinek mondott Spéder Zoltánnal állt közeli baráti kapcsolatban. 2016 év elején azonban Spéder máig tisztázatlan körülmények miatt hirtelen kegyvesztetté vált a kormánynál, így Pecina jobbnak láthatta, ha túlad a kiadóvállalatán. Előbb azonban még a médiahatóság villámgyorsan engedélyezte számára a Pannon Lapok Társaságának felvásárlását, hogy aztán az óriásvállalatot eladja egy Opimus Press nevű cégnek. Később persze kiderült, amit mindenki tudott: az Opimus Press Orbán Viktor legjobb barátjának, Mészáros Lőrincnek a cége, a tranzakciót pedig részben állami segítséggel finanszírozták. Mészáros korábban Felcsútnak volt a polgármestere, azé a községé, ahol Orbán a gyerekkorát töltötte és amely az Orbán-család rezidenciájaként szolgál. Foglalkozását tekintve gázszerelő. Jelenleg ő az ötödik leggazdagabb ember Magyarországon. És a legnagyobb kiadóvállalat tulajdonosa.
Orbán sohasem maga vásárol médiát, nem is a családtagjai. Orbán médiát vásároltat az általa kijelölt emberekkel. Így történt ez a TV2, az Origo és a Figyelő esetében is. Ha nem sikerül valamit felvásároltatni, akkor nyomást gyakoroltat rájuk. Vagy pedig elkezd velük egyezkedni. Így történt ez többnyire ellenzéki tartalmat sugárzó ATV és az ország legrégebbi napilapja, a baloldali Népszava esetében is. Az állami hirdetésekért cserébe ezek a médiumok inkább lemondanak az oknyomozásról. A kritikus hangvétel maradhat.
9. FEJEZET
A Mérték Médiaelemző Műhely és az Átlátszó közös projektje, az Állami hirdetések 2006-2016 között részletesen bemutatja, hogy ebben a tíz évben az állam mennyit költött hirdetésekre az egyes kormányok alatt. Az állami szektor 2016 végére a legnagyobb hirdetővé vált, többet költött, mint a pénzügyi-, a telekom-, vagy a pharma-szektor. Ekkora összeggel pedig jelentősen lehet torzítani egy médiapiacot. Egyes médiumokat jutalmazni, továbbá kifizetni lehet a lojalitásukért, másokon keresztül magánzsebbe lehet juttatni a közpénzt, megint másokat pedig hallgatásra lehet bírni vele. Jelentős fegyver tehát. Az állami hirdetések 70 százaléka ma már kormányközeli médiacégekhez kerül. 2010 és 2015 között még Simicska Lajos médiacégei voltak a legnagyobb kedvezményezettek, a legendás szakítás után pedig Orbán új médiabirodalmának tagjai: a TV2, a Lokál és a Magyar Idők.
Eközben a külföldi tőke jelentős része távozott a magyar piacról. A TV2 a német Pro7Sat1 tulajdonában volt, ameddig meg nem vette a Rambo-filmekről is ismert producer, Andy Vajna. Az Origo tulajdonosa a szintén német Deutsche Telekom volt. A Pannon Lapok Társasága a német WAZ-csoporthoz tartozott, a Mediaworks tulajdonosa osztrák volt, az ESMA plakátcégé pedig spanyol. Ezek ma mind kormányközeli kezekben vannak.
Az Orbán-körüli média jelenleg tíz tulajdonosnál van, és több mint kétszáz médiacímet adnak ki. Övék a legnagyobb országos hírportál (Origo), a második legnagyobb tévé (TV2), a legnagyobb kereskedelmi rádió (Rádió1), az egyetlen ingyenes napilap (Lokál), továbbá 14 megyei napilap is. Ha hozzávesszük, hogy a közmédia is teljesen a kormány kontrollja alatt áll, úgy azt mondhatjuk, hogy a magyar médiapiac több mint felét egyetlen egy ember akarata és érdeke irányítja.
Thanks to Lídia Nádori for translation, thanks to Attila Bartofy for improving our article.
